A Forma-1 háromszoros világbajnoka, Sir Jackie Stewart egyszerűen felfoghatatlannak tartja, miért kapott ilyen súlyos büntetést a brit alakulat a Motorsport Világtanács csütörtöki meghallgatását követően. Az egykori bajnok szerint más bűne is lehetett a McLarennek.
A Forma-1 háromszoros világbajnoka, Sir Jackie Stewart egyszerűen felfoghatatlannak tartja, miért kapott ilyen súlyos büntetést a brit alakulat a Motorsport Világtanács csütörtöki meghallgatását követően. Az egykori bajnok szerint más bűne is lehetett a McLarennek.
Kilenc órán át tartó megbeszélése után a Motorsport Világtanács a kora esti órákban meghozta ítéletét a kémügyben. A szövetség minden idők legsúlyosabb pénzbírságával sújtotta a McLarent, és kizárta a wokingi alakulatot a 2007-es konstruktőri világbajnokságából.
Az FIA ugyan még nem hozta nyilvánosságra az új bizonyítékokat, illetve döntése magyarázatát, ám Stewart úgy gondolja, sokkal több történt annál, mint arról a média értesítette a nagyközönséget, ugyanis az eddig ismert bűnökért nem járt volna ilyen nagy mértékű büntetés a McLarennek.
“Annyit tudok, amennyit a médiából hallottam, így nem ismerem, mi a csapat bűne, illetve azzal sem vagyok tisztában, hogy mi a pontos ítélet az ügyben” – mondta Stewart a BBC Radio Five Live-nak adott nyilatkozatában még csütörtök este. “Azonban biztos vagyok abban, hogy sokkal több történt annál, mint azt gondoljuk, ugyanis még soha nem hallottam ilyen komoly büntetésről.”
A háromszoros világbajnok azt is elmondta, sokkolta az FIA tegnap esti döntése, mely egyik korábbi ítéletével sem összehasonlítható.
“Nem tudom, hogy mi lesz a McLaren sorsa a jövőben, de abban biztos vagyok, hogy a kémügy negatív hatással lesz a sport egészére” – folytatta Stewart. “Amíg nem láttam a bűnlistát, csak azt tudom mondani, hogy a vártál jóval szigorúbb és súlyosabb büntetés született, ami a jelenleg ismert tények, és bizonyítékok alapján aránytalanul súlyosnak mondható.”
“Nem gyilkosság történt, amit így kellene megtorolni. Máskor is történtek már ehhez hasonló esetek, és akkor ugyanez a szövetség még csak pénzbüntetéssel sem sújtotta a résztvevőket. Túlságosan súlyosnak tartom a büntetést, és ez volt az, amitől féltem, és beszéltem az elmúlt néhány napban.”
Arra a kérdésre, hogy ha a Ferrari került volna ilyen helyzetbe, ugyanezt a büntetést kapta volna-e az FIA-tól, Stewart a következőket mondta: “Nem könnyű megmondani, de szerintem más lett volna a helyzet. Ha ugyanezt a bűnt követték volna el, a büntetés más lett volna, szerintem.”
Stewart szerint a McLaren fellebbez az ügyben, és ha kell, akár bírósághoz is fordulhat. “Nem hiszem, hogy vége van a történetnek. Nem gondolom, hogy ne élne a McLaren a fellebbezési jogával, és még azt is el tudom képzelni, hogy ha kell, bírósághoz fordul.”