Pat Symonds akár már az idei évben visszatérhet a Forma-1-be, ugyanis elmondása szerint az FIA-val kötött egyezsége nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy Neutrino Dynamics elnevezésű cége tanácsadói szerződést kössön a csapatokkal.

Az irányító testület hétfőn erősítette meg, hogy nem fellebbez a francia bíróság ítélete ellen, miszerint eltörli a Renault egykori csapatfőnöke, Flavio Briatore és technikai igazgatója, Symonds eltiltását, amit még a szingapúri csalásügy miatt kaptak.
Az FIA továbbá azt is hozzátette, hogy ezért cserébe alkut kötött a két szakemberrel, akik beleegyeztek abba, hogy legkorábban 2013-ban vállalnak aktív szerepet az F1-ben, addig távol maradnak a királykategóriától.
Symonds azonban kedden közleményt adott ki, melyben tisztázta az ügyet, és elmondta, hogy az FIA-val kötött egyezsége szerint akár már azonnal megkezdheti a munkát a Forma-1-ben, jóllehet csak cége mögé bújva, tanácsadói szerepkörben.
A szakember azt is elmondta, hogy amint lehet, meg szeretné kezdeni a munkát, és készen áll tanácsadóként közreműködni bármely csapatnál, amíg komolyabb szerepet nem vállalhat, amire az alku szerint csak 2013-ban lesz lehetősége a Forma-1-ben.