Todt maradhat, Brawn végleg búcsúzhat a Ferraritól - F1VILÁG.HU

Todt maradhat, Brawn végleg búcsúzhat a Ferraritól

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Ferrari egykori technikai igazgatója, Ross Brawn továbbra is tárgyalásban van az olaszokkal, ám egyelőre nem született egyezség az ügyben, jelentette ki a csapat ügyvezetője, Jean Todt, aki bevallotta, még nem készült fel a visszavonulásra.

A Ferrari egykori technikai igazgatója, Ross Brawn továbbra is tárgyalásban van az olaszokkal, ám egyelőre nem született egyezség az ügyben, jelentette ki a csapat ügyvezetője, Jean Todt, aki bevallotta, még nem készült fel a visszavonulásra.

Brawn a tavalyi év végén hagyta el a maranellói alakulatot, ahol tíz évet lehúzott, mint technikai igazgató. A brit szakember egy év fizetett szabadságra vonult a 2006-os idény végén, és nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy 2008-ban visszatér egykori csapatához.

A nagy stratéga jövője – aki korábban már megerősítette, csakis kizárólag a Ferrarival tárgyal visszatéréséről – vélhetően az elkövetkezendő hónapokban eldől. Egyesek szerint Brawn veheti majd át az év végén távozó Jean Todt megüresedő helyét a Ferrarinál, jóllehet ezt még egyik fél sem erősítette meg.

Sőt, Todt a Török Nagydíjnak helyet adó Isztambulban bevallotta, egyelőre még ő sem döntött jövőjéről, ahogy még a Ferrari sem egyezett meg Brawnnal esetleges visszatéréséről.

“Még nem készültem fel a visszavonulásra” – mondta Todt Törökországban, ahol a Ferrari kettős diadalt aratott. “Továbbra is motiváltnak érzem magam, minden egyes versenyre ugyanolyan lendülettel készülök, teljesen függetlenül attól, hogy sikeresek vagyunk, avagy sem.”

“Éppen ezért bízom benne, hogy még néhány évig a csapattal maradhatok. Bernie, aki tizenöt évvel idősebb nálam, szintén motivált. Egyelőre még nem gondolkodom azon, hogy leálljak a munkával, elnézést…”

“Ami pedig Rosst illeti, voltak és még lesznek is megbeszéléseink. Egyelőre azonban még egyik fél sem erősítette meg, mik a szándékai. Jelenleg még csak az ő és a mi lehetőségeinkről beszéltünk. Talán megtaláljuk a közös nevezőt, de az sem kizárt, hogy elbuknak a tárgyalások.”

Todt azonban elmondta, Brawn kapcsolata a Ferrarival mindig is baráti marad, még akkor is, ha úgy alakul, elválnak útjaik.

“Mindig is barátok maradunk, mindig is tisztelni fogjuk egymást” – magyarázta a szakember. “Kimagasló munkát végzett a Ferrarinál, és a Ferrari sokat adott neki. Partneri kapcsolatunk neki és a csapatnak is előnyös volt.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!