Továbbra sincs csapatsorrend a Ferrarinál - F1VILÁG.HU

Továbbra sincs csapatsorrend a Ferrarinál

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Annak ellenére, hogy a Török Nagydíjon úgy tűnt, Raikkönen visszavett sebességéből, és még csak meg sem próbálta megelőzni az élen álló Massát, a Ferrari ügyvezetője, Jean Todt megerősítette, pilótáik szabadon versenyezhetnek egymással.

Annak ellenére, hogy a Török Nagydíjon úgy tűnt, Raikkönen visszavett sebességéből, és még csak meg sem próbálta megelőzni az élen álló Massát, a Ferrari ügyvezetője, Jean Todt megerősítette, pilótáik szabadon versenyezhetnek egymással.

A Ferrari versenyzői hatalmas csatában voltak az első helyért a hétvégi Török Nagydíjon. Raikkönen teljesen rátapadt Massára a kiállások utolsó körét megelőzően, ám mivel a brazil később állt ki szerelői közé, könnyedén megtartotta első helyét.

Az utolsó tíz körben azonban úgy tűnt, hogy Raikkönen visszavett sebességéből, jóllehet az utolsó előtti körben mintegy fricskaként, megfutotta a verseny legjobb idejét, ám ez semmit nem változtatott a végeredményen.

Massa tavalyi sikere után ismét megszerezte a győzelmet Isztambulban, amellyel egy ponttal megelőzte csapattársát a bajnokságban, miközben már csak öt futam van hátra az idei szezonból.

Bár sokan úgy gondolják, hogy a Ferrari már eldöntötte, kit részesít előnyben a szezon hátralévő részében, a csapat ügyvezetője, Jean Todt határozottan kijelentette, mivel a két versenyző szinte azonos helyen áll, Massa és Raikkönen továbbra is szabadon versenyezhet egymással.

“Úgy gondolom, nem lenne helyénvaló, ha csapatsorrendet alkalmaznánk, hiszen Kimi és Felipe fantasztikusan teljesített az eddigi tizenkét futamon, és mindössze csak egy pont a különbség kettejük között” – mondta Todt az Autosportnak adott nyilatkozatában.

“Követtek el hibákat, de ez teljesen normális. Mindannyian emberek vagyunk, és egyelőre nincs olyan terv, miszerint stratégiai okokból kifolyólag egyik versenyzőnket előnyben részesítenénk a másikkal szemben” – tette hozzá a francia szakember, aki azt is elárulta, hogy esze ágában sincs visszavonulni az év végén.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!