A Mercedes cáfolja azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint a 2015-ös Forma-1-es szezont még tavalyi V6-os erőforrásával kezdi meg.
A Mercedes cáfolja azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint a 2015-ös Forma-1-es szezont még tavalyi V6-os erőforrásával kezdi meg.
Mivel egy kiskapunak köszönhetően a motorgyártók az idei szezon során szabadon fejleszthetnek majd erőforrásaikon, most azt mérlegelik, hogyan is oszthatnák fel az idény során rendelkezésre álló 32 úgynevezett fejlesztési zsetont.
Nemrég olyan pletykák kaptak szárnyra, melyek szerint a Mercedes tavalyi motorjával kezdi meg az évet, hogy stratégiailag a megfelelő időben vethesse be új fejlesztéseit.
Az Omnicorse című olasz lap mindazonáltal azt írja, mindez nem igaz, és a „brackley-i gárda már szereli össze azt az autót, amivel részt vesz a jerezi teszten, és amelyben a 2015-ös motorkonfiguráció kap helyet”.
A lap leírja, a Mercedes cáfolja, hogy az első négy verseny még a tavalyi erőforrásokat használja majd.
A publikáció azt is tudni véli, a 2015-ös motor jelentősen más lesz majd, mint a tavalyi, az új Bosch befecskendező-rendszernek hála a turbónyomás elérheti a szabályokban meghatározott maximumot, azaz az 500 bart. A tavalyi Mercedes-motorok állítólag ennek csak a felére voltak képesek.