A Kanadai Nagydíjra jelentősebb mértékben változtat abroncsain a Forma-1 gumiszállítója, a Pirelli, hogy a csapatok a továbbiakban ne szenvedjenek olyan jelentős gumikopás miatt, mint az első futamokon.
A Kanadai Nagydíjra jelentősebb mértékben változtat abroncsain a Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli, hogy a csapatok a továbbiakban ne szenvedjenek olyan jelentős gumikopás miatt, mint a bajnokság első versenyein.
Az olasz vállalat a vasárnapi Spanyol Nagydíjat követően maga is elismerte, a Barcelonában látott, jellemzően négy kerékcsere túl sok a Forma-1-ben, így változtat abroncsai struktúráján, az új gumik tehát valamelyest hasonlítani fognak majd a 2011-ben és 2012-ben használt keverékekhez.
A Pirelli vezetői a héten Milánóban üléseznek, hogy kiderítsék, szükség lesz-e további módosításokra.
„Soha nem állt szándékunkban az, hogy négy kerékcserés versenyek legyenek, szóval változtatunk a gumik konstrukcióján” – mondta Paul Hembery, a vállalat motorsport-igazgatója az AUTOSPORT-nak.
„Megtartjuk a 2013-as abroncsok bizonyos jellemzőit, de a 2011-es és 2012-es termékek elemeiből is merítünk majd, melyek remekül kiszolgáltak minket az adott periódusban.”
„Szeretnénk, ha ismét két-három bokszkiállás lenne versenyenként.”
Hembery elismerte, amikor a Pirelli úgy döntött, hogy egy sokkal agresszívebb tervezési filozófiát választ idei abroncsaihoz, nem vette számításba azt, hogy az élcsapatok mennyit fejlődnek majd a tél során.
„Alapvetően minden tekintetben a határokat feszegetik, és talán alulbecsültük a teljesítményt. Nem tudunk tesztelni a jelenlegi autókkal, csak a 2010-es Renault-val, ami körönként 4-5 másodperccel lassabb a jelenlegi F1-es gépeknél.”
„Szóval különféle tényezők együttesen okozták a történteket. Nem akarunk drámai változtatásokat végrehajtani, és nem akarjuk büntetni azokat a csapatokat sem, melyek autói képesek megóvni az abroncsokat.”
„Voltak aggodalmak arra vonatkozóan, hogy a változtatás kedvez majd egyik vagy másik csapatnak, de nem hisszük, hogy így lesz. Ezeket a módosításokat a Pirelli hajtja végre, nem más. Megfelelő egyensúlyt kell találnunk.”
„Nem akarjuk túlreagálni a dolgokat, hiszen így bizonyos csapatokat segítenénk.”
Amikor arról faggatták, azzal, hogy tartósabbra tervezik az új abroncsokat, lehetővé teszik-e például a Red Bull számára azt, hogy domináljon, Hembery így felelt: „Reméljük, nem. De természetesen mindig szembenézünk bizonyos kockázattal.”
A szakember világossá tette, nem a Red Bull agresszív lobbitevékenysége miatt változtatnak a gumikon.
„Az emberek azt fogják mondani, hogy a Red Bull nyomására történt mindez, de valójában nem volt túlzott nyomás részükről. Valójában sokkal többet mondtak a médiában erről az egészről annál, mint amit a Red Bull mondott nekem.”