A McLaren ifjú versenyzője, Stoffel Vandoorne szerint hiba volna, ha kizárólag arra fókuszálna, hogy legyőzze csapattársát, Fernando Alonsót 2017-ben.
A McLaren ifjú versenyzője, Stoffel Vandoorne szerint hiba volna, ha kizárólag arra fókuszálna, hogy legyőzze csapattársát, Fernando Alonsót 2017-ben.
A belga versenyző Jenson Button helyét veszi át a wokingi gárdánál, és első teljes szezonjáró készül a Forma-1-ben, miután tavaly már eredményesen, pontszerzéssel debütált a Belga Nagydíjon.
Bár sokan kíváncsin várják, Vandoorne mire megy majd csapattársával, Alonsóval szemben, az ifjú versenyző azt mondja, nem elsősorban arra összpontosít, hogy legyőzze a spanyolt.
„Remekül kijövök Fernandóval” – mondta Vandoorne a Motorsport.com című internetes lapnak nyilatkozva.
„Természetesen lehetőségem volt arra, hogy az elmúlt 2 évben együtt dolgozzak vele, és lássam, hogyan működik együtt a csapattal. Jól tudom, milyen ő. Egy nagyon versenyképes pilóta, a képességeivel mindenki tisztában van. Úgy vélem, ő az egyik legjobb a mezőnyben. Szóval egy kiváló referenciapont lesz mellettem.”
„Viszont hiba volna, ha csak Fernandóra fókuszálnék. Azt gondolom, a legfőbb cél az, hogy a McLaren Honda visszatérjen az élre – erre fogunk összpontosítani.”
„És aztán meg kell bizonyosodnom arról, hoy a legtöbbet hozok ki minden helyzetből, nem követek el buta hibákat, és mindent jól csinálok. Ha erre képes vagyok, akkor általában jó eredményeket érek el. Szóval erre helyezem a legfőbb hangsúlyt.”