Verstappen: Nagyszerű eredmény ez egy nehéz verseny után - F1VILÁG.HU

Verstappen: Nagyszerű eredmény ez egy nehéz verseny után

HIRDETÉS
Sokat küszködött a vasárnapi Amerikai Nagydíjon, így Max Verstappen „nagyszerű” eredményként könyveli el azt, hogy a két Ferrari-pilóta mellett dobogóra állhatott Austinban.

A holland versenyző a 2. helyről rajtolt a texasi futamon, ám már a rajtnál pozíciót veszített Charles Leclerc-rel szemben, miközben Lando Norrist próbálta megelőzni az 1-es kanyarban. Verstappen aztán próbálta tartani a lépést az élmezőnyben, ám nem tudott olyan jó tempót autózni, mint a szombati sprinten.

A hajrában Norrisszal vívott óriási csatát, a brit egy vitatott manőverrel meg is előzte őt — később azonban időbüntetést kapott, így a 3. helyet végül Verstappen szerezte meg.

„Megvan a véleményem, de nem kell elmondanom itt. Hagyom, hogy a versenybírók végezzék a dolgukat. Számunkra ez egy olyan verseny volt, ahol rengeteget tanultunk, és egyszerűen csak ki fogjuk elemezni ezt” — mondta a háromszoros világbajnok, aki „nehézként” jellemezte a vasárnapi versenyt.

„Soha nem volt meg a tempóm ahhoz, hogy támadjak, szóval egy kicsit más volt, mint a szombati sprint. Nagyon alulkormányzott volt az autó, küszködtem a féktávokon. Ez a védekezést is megnehezítette, hiszen valahányszor valaki megpróbálkozott egy manőverrel, nem tudtam olyan későn fékezni.”

„Kemény küzdelem volt. Minden tőlem telhetőt megtettem természetesen, hogy magam mögött tartsam őt. Végül az, hogy dobogóra állhattam, nagyszerű eredmény számunkra.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Verstappen: Nagyszerű eredmény ez egy nehéz verseny után
Lawson-parádé Austinban: A mezőny végéről indulva szerzett pontokat a visszatérő tehetség
Piastri elismerte, szenvedős volt számára az austini hétvége
A felháborodott Wolff szerint a Red Bull hazudik az FIA-nak
Sainzot igencsak motiválja a Ferrari kiváló formája

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!