Sebastian Vettel elégedett a Ferrari pénteki hosszú etapos teljesítményével, azonban úgy gondolja, továbbra is kicsi az esély arra, hogy legyőzzék a Mercedest.
Sebastian Vettel elégedett a Ferrari pénteki hosszú etapos teljesítményével, azonban úgy gondolja, továbbra is kicsi az esély arra, hogy legyőzzék a Mercedest.
Vettel elmondta, a mai nap egyetlen zavaró tényezője a délutáni piros zászló volt Roberto Merhi miatt, azonban sikeresen teljesítették terveiket, az eredménnyel pedig nagyon elégedettek.
„Tulajdonképpen egy teljesen normális nap volt a mai. Nem akadtak nagyobb nehézségeink, teljesítettük a programunkat. A délutáni piros zászló ugyan nem segített, de megesik az ilyen.”
„Holnapra tovább kell javítanunk az autón. Kimivel nagyjából egyforma időket teljesítettünk, de a pénteki eredményeket mindig óvatosan kell kezelni – nem tudom elképzelni, hogy ma mindenki kihozta a maximumot mindkét gumikeverékből.”
Vettel szerint a Ferrari nagyon erős ezen a versenypályán, azonban a Mercedes legyőzése még mindig csak elérendő célként lebeg a szemük előtt. A négyszeres világbajnok elmondta, talán a silverstone-i hőmérséklet a kezükre játszik majd.
„A hosszú etapokon elégedett voltam az autóval, de holnap erre még egy lapáttal ráteszünk. A Mercedest viszont még mindig nehéz lesz legyőzni.”
„Európában mindenhol 34 fok van, itt 24, szóval ezt nem nevezném hőségnek. El tudom képzelni, hogy ez kulcsfontosságú lesz a jó eredmény szempontjából.”