Akárcsak Ausztráliában, Kínában is a második helyről rajtolhat majd a Ferrari német versenyzője, Sebastian Vettel.
Akárcsak Ausztráliában, Kínában is a második helyről rajtolhat majd a Ferrari német versenyzője, Sebastian Vettel.
A négyszeres világbajnok közel 2 tizedmásodperccel volt lassabb a Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, mint Lewis Hamilton, Valtteri Bottast viszont sikerült 1 ezredmásodperccel (!) legyűrnie.
Vettel elárulta, a Ferrari tempójával elégedett, de úgy érzi, fejlődhetnek még – a körülmények viszont jóval nehezebbek lesznek vasárnap, hiszen esőt jósolnak a futam idejére.
„Holnap majd látni fogjuk, mennyire fontos az első sorban lenni. Remek időmérő volt, nagyon élveztem” – mondta látszólag elégedetten a négyszeres világbajnok a kvalifikációt követően.
„Ha egy kicsit gyorsabbak lettünk volna, még jobb lenne a helyzetünk. Az utolsó kanyarban kicsit talán rosszul bántam a fékekkel. Nagyon szoros volt a verseny Valtterivel, de szerencsére sikerült előtte végeznem, és ott lehetek az első sorban.”
„Bármilyen körülményről is legyen szó, az autónk gyors. Az elmúlt években is láthattuk, hogy a Mercedes az időmérőkön általában gyorsabb. És szerintem még javulhatunk is. A körülmények pedig teljesen mások lesznek.
Vettel csapattársa, Kimi Räikkönen a 4. helyről startol majd Sanghajban.