Sebastian Vettel a múlt héten hosszú kóma után elhunyt Jules Bianchinak ajánlotta a Magyar Nagydíjon aratott győzelmét.
Sebastian Vettel a múlt héten hosszú kóma után elhunyt Jules Bianchinak ajánlotta a Magyar Nagydíjon aratott győzelmét.
A Ferrari német versenyzője, aki idei második győzelmével beállította Ayrton Senna rekordját (41 győzelem), már a célvonalon való áthaladást követően a csapatrádión elmondta, hogy „köszönöm Jules, ez a győzelem neked megy”.
A francia versenyző még tavaly októberben, a Japán Nagydíjon szenvedett súlyos balesetet, és múlt pénteken vesztette életét, amire a versenyzők a Magyar Nagydíj előtt egy perces néma gyászcsenddel emlékeztek a rajtceremónia előtt.
Vettel azt is elárulta rádióüzenetében, hogy „mindig is a szívünkben leszel, és tudjuk, hogy előbb vagy utóbb Jules, ennek a csapatnak a része lettél volna.”
A dobogón sem feledkezett meg egykori versenyzőtársától: „Hihetetlen nap, de ez a győzelem Jules-nak megy.”
Vettel már az első métereken átvette a vezetést, egy fantasztikus rajtot követően, amit egy pillanatig sem adott ki a kezéből, jóllehet a biztonsági autós fázissal komoly előnyt vettek el tőle, mikor Nico Hülkenberg balesete után lelassították a mezőnyt a pályára került törmelékhalmaz miatt.
„A mi szempontunkból nem kellett volna az a biztonsági autós fázis” – mondta Vettel.
„Ez mindenképpen érdekesebbé tette a futam végét.”
„Egy nagyon jó rajtunk volt, kulcsfontosságú volt, hogy már az elején az élre tudtunk állni.”
„Az autót nehéz, de jó volt vezetni, egy remek futam volt a mai, megmutattuk, mire is vagyunk képesek, szóval mindenkinek köszönöm, hogy a nehéz péntek után így feltámadtunk.”
„A mai nap jól összeállt, és még a biztonsági autó ellenére is képesek voltunk győzelmet aratni, szóval nagy köszönet az egész csapatnak.”
Vettel márkatársa, Kimi Räikkönen sokáig a második helyen haladt, mikor motorgondjai akadtak, a biztonsági autós fázist követően folyamatosan csúszott vissza, majd egy technikai probléma miatt kiintette a csapat.