Sebastian Vettel sportszerűen és elismerően nyilatkozott az Orosz Nagydíjat követően, és gratulált Valtteri Bottasnak élete első győzelméhez.
Habár Vettel a pole-ból kezdhette meg az Orosz Nagydíjat, a rajtnál Bottas elhúzott mellette, ezt követően pedig nem engedte ki kezéből a győzelmet.
Az utolsó körökben ugyan nagy csatát folytattak, azonban Bottas megőrizte vezető pozícióját, így végül a dobogó legfelső fokán ünnepelhetett.
„Ő a nap embere, nagy gratuláció Valtterinek!” – mondta Vettel a dobogón állva. „A végén újabbak voltak az abroncsaim, ezért úgy döntöttünk, megpróbáljuk a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből. Abban bíztunk, hogy a végén talán Valtteri egy kis bajba kerül a forgalom miatt, előttünk pedig tiszta lesz a pálya. Ez volt a terv, de nyilvánvalóan a rajtnál veszítettük el a versenyt. Kár érte.”
„Ő nyerte a futamot, nagyszerű első etapot teljesített, nem tudtam tartani vele a lépést” – nyilatkozta Vettel Bottasról. „Nagyon-nagyon gyors volt az egész versenyen, nem hibázott, szóval ő volt a verseny embere.”