Bár volt némi műszaki gondja, Sebastian Vettel a második bahreini edzésen is a legjobb időt érte el. A német mögött Valtteri Bottas második, Daniel Ricciardo harmadik lett.
Kimi Räikkönen számára nem indult jól a Bahreini Nagydíj, miután az első szabadedzésen csupán néhány kör megtételét követően elfüstölt alatta a Ferrari: a csapatnak a turbóval akadtak problémái, azonban a második tréningre sikerült megjavítaniuk a versenygépet.
Ennek ellenére egyáltalán nem lehet elégedett a maranellói alakulat, sőt: a második edzés során ugyanis Vettelnél kísértetiesen hasonló probléma merült fel, mint korábban Räikkönennél, így a német versenyző félrehúzódott, majd kénytelen volt a pályabírók segítségével visszagurulni a bokszutcába.
A csapat gyorsaságának köszönhetően a német viszonylag hamar visszatérhetett a pályára, így folytathatta a körözést a bahreini versenypályán.
[tie_full_img][/tie_full_img]
Az élcsapatok közül a Red Bullnál sem a tervek szerint alakultak a dolgok, náluk Max Verstappen autóján szerelték a padlólemezt, amely viszonylag sokáig tartott, így a holland pilóta is értékes időt veszített a második szabadedzésen. Később kiderült, Verstappen versenygépe Valtteri Bottas leszakadt „T-szárnya” miatt sérült meg, amelyen a 19 éves pilóta áthajtott.
Nála csak Stoffel Vandoorne, valamint Carlos Sainz, a Toro Rosso versenyzője teljesített kevesebb kört, akinek még a tréning elején leállt az autója.
Vettel még a problémái előtt állt az élre, és meg is tartotta vezető helyét egészen az edzés végéig, azonban előnye csupán 41 ezredmásodperc a mercedeses Valtteri Bottasszal, 66 ezredmásodperc Daniel Ricciardóval szemben. A Red Bull-pilóta mögött további 1 tizeddel maradt el Kimi Räikkönen, majd őt követi Lewis Hamilton.
[tie_full_img][/tie_full_img]
Az élmezőnyt Nico Hülkenberg, a Renault pilótája követi a 6. helyen, utána pedig Felipe Massa (Williams), Max Verstappen (Red Bull), Romain Grosjean (Haas), valamit Daniil Kvyat (Toro Rosso) végeztek az első tíz között.
Az edzés után vizsgálni fogják Nico Hülkenberget, amiért feltartotta Lewis Hamiltont a gyakorlás során.
A második szabadedzés végeredménye:
[tie_full_img][/tie_full_img]