Rendkívül izgalmas küzdelmet vár a mai Bahreini Nagydíjon a Ferrari négyszeres világbajnok versenyzője, Sebastian Vettel.
Rendkívül izgalmas küzdelmet vár a mai Bahreini Nagydíjon a Ferrari négyszeres világbajnok versenyzője, Sebastian Vettel.
A német versenyző és csapata a szombati időmérő edzésen nem tudta felvenni a versenyt a Mercedesekkel, Toto Wolff, a német istálló főnöke azonban már a kvalifikáció után utalt rá, szerinte a Ferrari a mai versenyre tartalékolta erejét.
Vettel elárulta, nagyon bízik abban, hogy a Ferrari a győzelemért harcolhat az évad harmadik futamán, és a 3. helyről rajtolva sikerül majd előrelépnie.
„Az autó jónak tűnt, szóval remélem, hogy bele tudunk szólni a versenybe vasárnap” – mondta a négyszeres világbajnok.
„A Mercedeshez képest kicsit nagyobb volt a lemaradásunk, mint gondoltuk – úgy tűnik, Valtteri és Lewis találtak még egy kis időt a második szektorban, főleg az egyenesben.”
„Egy kicsit talán kerülhettem volna közelebb, mert az utolsó körömben túl keményen nyomtam. Valamit viszont tennem kellett, hogy csökkentsem a hátrányomat. Sajnos fordítva sült el.”
„Hosszú verseny lesz – de azzal egyetértek, hogy a start itt annyira nem fontos, mivel hosszú út vezet az első kanyarig. Amit az elmúlt pár napban láttunk, hogy fontos szerepe lesz annak, mennyire tudunk vigyázni a gumikra a versenyen.”
Vettel kifejtette, szerinte nemcsak a Mercedes lesz komoly ellenfél ma, hanem a Red Bull is, mely a bahreini pályán különösen erősnek mutatkozott ezen a hétvégén.
„Nem szabad alábecsülni a Red Bull autóit. Simán el tudom képzelni, hogy ez a három csapat – a Mercedes, a Red Bull és a Ferrari– harcol majd egymással” – magyarázta a Ferrari versenyzője.
„Egy kicsit talán könnyebb dolga van az embernek, ha csak egy vagy két autóra kell koncentrálnia négy vagy öt helyett. Nagyon izgalmas versenyre számítok – és ez az, amit mindenki akar. Remélhetőleg jobban összejönnek a dolgok számunkra, mint mások számára.”