A Ferrari négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel Monzában kijelentette, a 2017-es szezon eddig eltelt részében egyszer sem favorizálta őt az olasz istálló Kimi Räikkönennel szemben.
A német versenyző 7 pontos előnnyel vezeti a világbajnoki tabellát Lewis Hamilton előtt, miközben Kimi Räikkönen jócskán le van maradva az élen álló kettőstől.
A szezon első felében többször tűnt úgy, a Ferrari a stratégiával próbálja Vettelt favorizálni, a német versenyző azonban cáfolta, hogy így volt.
„Mások nevében nem beszélhetek, de szerintem Kimi és én egész évben versenyezhetünk egymással” – mondta a német versenyző Monzában.
„Olvastam vagy hallottam a Magyar Nagydíj után, hogy védett engem. De szerintem, ha megkérdezik őt, világosan el fogja mondani a dolgokat. Ha lett volna megfelelő lehetősége az előzésre, megpróbálta volna – és szerintem ez így lett volna fordítva is.”
„Nyilvánvalóan a csapatért versenyzünk, mindketten a legjobbat próbáljuk nyújtani. Nem tudom, a többi csapatnál hogy megy ez, de mi mindketten padlóig nyomjuk, és aztán meglátjuk, hogy alakul. Mindig lehet eltérő forgatókönyvekről beszélni, de aztán valahogy mindig másképp alakul.”
Arra a kérdésre, hogy inkább a következetes pontszerzésekre, mintsem a győzelmekre összpontosít-e, Vettel azt mondta, Spában mindent megtett azért, hogy megelőzze Hamiltont.
„Az ember azért versenyez, hogy győzzön, szóval ez a prioritás. Persze az embernek tudnia kell, mit csinál. Én mindent megtettem, amit tudtam. Az egész versenyen be voltam ragadva mögé, szóval küzdöttem vele végig. Talán nem volt kerék a kerék elleni küzdelem, de szoros volt, és versenyzői szemmel nagyon is intenzív.”
A négyszeres világbajnok hozzátette, sokat tanult a Belga Nagydíjon.
„Azt gondolom, volt néhány dolog, amit megtanulhattam Spában – csapatként is sokat tanultunk, de én magam versenyzőként is azt illetően, hogy mit csinálnék másképp.”
„Az a forma, amit Spában mutattunk, reális, és a tempónk különösen a versenyen volt jó – márpedig néhány héttel korábban, egy hasonló típusú pályán nem ez volt a helyzet. És ez igazán pozitív.”
„Nyilván simább hétvégénk volt, de minden területen előreléptünk, úgyhogy nagyon-nagyon elégedett voltam a múlt hétvégi teljesítménnyel.”