A négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel cáfolta azokat a sajtóhíreket, melyek szerint 2018-ra előszerződést kötött a Mercedes csapatával.
Az olasz sajtóban terjedt el nemrég, hogy Niki Lauda még a télen állítólag elkotyogta, hogy papíron már megállapodtak Vettellel arról, hogy a német 2018-ban a Mercedesnél folytatja F1-es pályafutását.
Mindez persze főleg annak fényében érdekes, hogy a négyszeres világbajnok és csapata, a Ferrari bombaformában kezdte az idényt, és abszolút esélyes arra, hogy megnyerje a vb-trófeát 2017-ben.
Vettel a Spanyol Nagydíj helyszínén természetesen reagált a szóbeszédekre. A német leszögezte, nincs aláírt szerződése 2018-ra.
„Ki írta ezt? Az olaszok? Akkor kérdezzék őket!” – mondta a Ferrari versenyzője.
„Komolyra fordítva: nincs semmi ilyesmi, kizárólag erre az évre összpontosítunk, hogy lássuk, el tudjuk-e érni a nagy célt 2017-ben. Minden más másodlagos, és színtiszta spekuláció.”
[highlight color=”yellow”]„A tény az, hogy 2018-ra nincs aláírt papírunk. Senkivel.”
[/highlight]
Vettel hozzátette, bár két futamgyőzelmének hála jelenleg vezeti a világbajnoki tabellát, továbbra is a Mercedest tartja a favoritnak.
„Nagyon jó helyzetben vagyunk, az biztos, de még nagyon korai szakaszában járunk az idénynek, még 5 versenyen sem vagyunk túl” – magyarázta a rutinos versenyző.
„A barcelonai verseny egyfajta iránymutatásul szolgál, mert a legtöbb csapatnak komoly fejlesztései lesznek. De nincs annyival több, mint korábban, hiszen a csapatok minden versenyen megpróbálják a lehető legjobban optimalizálni autójukat. Számomra továbbra is a Mercedes a favorit, függetlenül attól, hogy állunk most a bajnokságban.”
„A szezon elején nem igazán voltak elvárásaim. Legfőképpen azért, mert rengeteg minden változott a Forma-1-ben. Ráadásul 2016-ban elég hullámzóan alakultak a fejlesztéseink. De azóta már okosabbak vagyunk, az autónk minden pályán erős, és hiszek a szakembereinkben, no meg abban, hogy az újításaink ugyanolyan jók, mint a korábbi versenyeken.”
„Kétségkívül megpróbáljuk megszerezni a pole-t, ahogy Oroszországban tettük. Az alapokat viszont pénteken kell lefektetnünk, és az időjárás-előrejelzések is eléggé vegyesek. Ez is tényező lehet.”