A legfrissebb sajtóhírek szerint Sebastian Vettel szolgálataira pályázik a Mercedes Forma-1-es csapata – a német istálló Lewis Hamilton helyére ültetné a négyszeres világbajnokot, aki iránt a McLaren is érdeklődik.
A legfrissebb sajtóhírek szerint Sebastian Vettel szolgálataira pályázik a Mercedes Forma-1-es csapata – a német istálló Lewis Hamilton helyére ültetné a négyszeres világbajnokot, aki iránt a McLaren is érdeklődik.
A Mercedes múlt héten jelentette be, hogy 2017 végéig meghosszabbította Nico Rosberg szerződését, Lewis Hamilton jelenleg érvényben lévő kontraktusa azonban 2015 végén lejár.
A Bild című német napilap értesülései szerint a brackley-i alakulatnál most azon fáradoznak, hogy egy 100 százalékig német csapatot építsenek fel: Sebastian Vettel szerződtetése tehát igencsak vonzó lehet a Mercedes számára.
A stuttgarti gyártó motorsport-igazgatója, Toto Wolff nem kívánta kommentálni az értesüléseket, azt azonban elmondta, több élversenyzővel is tárgyalásokat folytatnak.
„Túl versenyképes ez a környezet ahhoz, hogy minden részletet kiteregessünk a nyilvánosság elé. De jó pár élversenyzővel egyeztetünk. Mindannyian a legjobb csapatoknál harcoltak” – mondta a szakember.
„Próbáljuk feltérképezni a versenyzői piacot, és aztán döntést hozni.”
A Red Bull motorsport-tanácsadója, Dr. Helmut Marko mindeközben megerősítette, a Mercedes valóban érdeklődik a címvédő szolgálatai iránt, de nem a német csapat az egyetlen.
„Természetesen támadásba lendültek! És nemcsak ők, hanem a McLaren-Honda is pofátlanul magas ajánlattal állt Sebastian elé.”
Vettel jelenleg érvényben lévő – opciós – szerződése 2015 végén jár le a Red Bullnál.