Videó: Csodás búcsúajándékot kapott Hamilton a Mercedestől - F1VILÁG.HU

Videó: Csodás búcsúajándékot kapott Hamilton a Mercedestől

HIRDETÉS
Három korábbi Forma-1-es Mercedesét vezethette Silverstone-ban nemrégiben a német istállótól év végén búcsúzó Lewis Hamilton.
2024 Qatar Grand Prix, Sunday - Sebastian Kawka Lewis Hamilton

A brit versenyző még 2013-ban lett a Mercedes versenyzője, a McLarentől szerződött át a német csapathoz, ahol azt követő években páratlan sikereket ért el. Hat egyéni és nyolc konstruktőri bajnoki cím mellett 84 győzelmet, 78 rajtelsőséget és 153 dobogós eredményt szerzett a Mercedesszel, és a Forma-1 történetének legeredményesebb versenyzőjévé vált.

Hamilton ezen a hétvégén, Abu Dhabiban utolsó versenyét futja az ezüstnyilak színeiben, hiszen jövőre már a Ferrari csapatát erősíti. A Mercedes természetesen szeretné méltó módon búcsúztatni őt, nemrégiben pedig, Silverstone-ban három korábbi F1-es autóját is kipróbálhatta.

A brit versenyző a 2013-as, W04-es, az egy évvel későbbi, W05-ös, valamint a 2018-as, W09-es Mercedesszel is körözhetett egyet Silverstone-ban.

„Amikor reggel felébredtem, őszintén szólva nem gondoltam, hogy ezeket az autókat vezetem majd. Azt hittem, hogy néhány AMG-t vezetünk majd, mert néha lehetőségünk volt arra, hogy vezessünk itt Totóval. Amikor tehát megérkeztem és láttam a feliratokat és a három autót a garázsban, és rájöttem, hogy ezeket fogom vezetni, az egy kicsit sokkolt. Nem úgy készültem, hogy Forma-1-es autót fogok ma vezetni!”

„De az érzés… Amikor beültem a 2013-as autóba, akkor visszajöttek az emlékek az első tesztemről… Tényleg olyan volt, mint az első alkalom 2013-ban, amikor először teszteltem a csapattal Jerezben. Pillangók repkedtek a gyomromban, alig vártam, hogy pályára guruljak. Nyilván egy kicsit nyirkos volt a pálya a kezdéskor, majd beugrottam a 2014-es autóba, ami teljesen más — a V8-as után következett a V6-os, de ezzel az autóval nyertük meg a bajnokságot. Amikor csatlakoztam a csapathoz, mindenki azt mondta, nem volt jó döntés, de aztán sikerült nyerni azzal a 2013-as autóval, majd a 2014-essel a bajnokságot is megnyertük. Ezek az emlékek, ezek az érzések tényleg visszajöttek.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Videó: Csodás búcsúajándékot kapott Hamilton a Mercedestől
A Ferrarinál nem tartanak attól, hogy Hamilton elveszítette a sebességét
Megválik F1-es autógyűjteményétől Bernie Ecclestone
Doohan célja az évadzárón: Segíteni az Alpine-t a konstruktőri küzdelemben
Jövő hétfőn eldől Perez jövője a Red Bullnál

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!