Webbernek ismét a rajt okozta a legnagyobb gondot - F1VILÁG.HU

Webbernek ismét a rajt okozta a legnagyobb gondot

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A futamgyőzelemért ugyan nem harcolhatott, ám ennek ellenére elégedett az Ausztrál Nagydíjon nyújtott teljesítményével Mark Webber.


A futamgyőzelemért ugyan nem harcolhatott, ám ennek ellenére elégedett az Ausztrál Nagydíjon nyújtott teljesítményével Mark Webber.

A Red Bull Racing versenyzője az ötödik helyről kezdhette meg a futamot Melbourne-ben, és noha a rajt ismét pocsékul sikerült számára, végül a jónak mondható negyedik helyen ért célba.

„Van néhány pozitívuma a mai versenynek” – fogalmazott Webber a leintést követően. „Az időmérő nehéz volt, de a versenytempónk jobb volt, csak nem voltuk megfelelő pozícióban a pályán.”

„Gyengén rajtoltam, szóval meg kell tudnom, mi is történt. Az 1-es kanyarban pedig szendvicsbe kerültem. Nem akartam, hogy ilyen hamar véget érjen a verseny, folytatni is tudtam, utána pedig innen építkeztem.”

Webber elárulta, azt gondolta, az RB8-as versenygép megsérült az első kanyarban történt ütközés miatt, ám kiderült, hogy a Pirelli lágyabb keverékű abroncsai nem működtek megfelelően a verseny első szakaszában.

„A lágyabb gumikon az autó elég trükkösen viselkedett az első etapban: arra gondoltam, hogy meg is sérült az első kanyarban, de amint megkaptam a közepes keveréket, máris jobban alakult a verseny. Volt némi szerencsénk a biztonsági autóval, és a futam vége felé gyorsabb is voltam Lewisnál [Hamilton], de ezen a pályán nehéz előzni – Malajziában másképp alakulhatott volna.”

Webber tehát elégedett az első verseny eredményével, és miután csapattársa, Sebastian Vettel második helyen ért célba, elmondása szerint pozitívan alakult a szezonkezdet a Red Bull Racing számára.

„Mindent összevetve tehát jól alakult a mai nap számunkra, erős szezonkezdetet sikerült összehoznunk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!