A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff szerint manapság nem lehet csapatfőnökökről beszélni a Forma-1-ben, a királykategória csapatai ugyanis napjaink úgy működnek, mint bármely nagyvállalat a világon.
A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff szerint manapság nem lehet csapatfőnökökről beszélni a Forma-1-ben, a királykategória csapatai ugyanis napjaink úgy működnek, mint bármely nagyvállalat a világon.
A brackley-i gárda jelentős átszervezéseket hajtott végre az elmúlt időszakban: Ross Brawn csapatfőnök a múlt év végén távozott, feladatkörét a kereskedelmi ügyeket intéző Wolff, valamint a technikai működtetést felügyelő Paddy Lowe vette át.
„A csapatfőnöki pozíció ideje lejárt a Forma-1-ben” – mondta Wolff a száguldó cirkusz hivatalos weboldalának nyilatkozva.
„Az általunk választott szerkezeti felépítés egyértelműen a kompetenciákról, illetve a készségekről szól. Paddy-nek a technikai, illetve versenyzési oldalra vonatkozóan van meg a tudása, míg én a kereskedelmi, illetve üzleti részét viszem a vállalatnak.”
„A fő hangsúly a munkamegosztáson van – tény, hogy csapatként dolgozunk együtt, hogy egyesítsük képességeinket. Úgy fogalmaznék, olyan ez, mint bármely más nagyvállalatnál. Nincs egyetlen ember, aki az összes döntést hozza.”
„Nézzük csak meg a futballt! Van egy edző, egy csapatmenedzser, és ott van az az ember, aki a kereskedelmi ügyeket felügyeli. A Forma-1-ben a csapatfőnöki pozíció a csapatalapítóktól ered – azoktól az ikonikus figuráktól, akik létrehozták az istállókat, mint Frank Williams, Ken Tyrrell, de említhetjük itt akár Ron Dennist is.”
„De ezek a csapatok maximum 100-200 főből álltak, ezt pedig kezelni tudta egy ember, hiszen a sport nem volt annyira szervezett, mint manapság.”
A Mercedes több mint 500 alkalmazottat foglalkoztat F1-es csapatában, további 400 pedig a motorokért felelős, hiszen a németek a McLaren, a Williams és a Force India csapatait is ellátják erőforrásaikkal.
„Lejárt már az az idő, amikor egy ember döntött a politikáról, a tulajdonosi kérdésekről, a szervezet menedzseléséről, illetve a versenyzésről.”