Wolff elmondása szerint a Mercedes korábbi tapasztalatai Max Verstappen esetével befolyásolták döntését. A bő egy évtizeddel ezelőtti helyzetben Verstappen azért nem került a német csapathoz, mert nem állt rendelkezésre számára ülés, így a holland versenyző végül a Red Bullhoz csatlakozott, ahol később világbajnoki címeket szerzett. Wolff pedig nem akarta újra elkövetni ezt a hibát fiatal olasz tehetségével, Andrea Kimi Antonellivel, aki gyorsan haladt előre az utánpótlás szériákban.
„Nem akartam őt elveszíteni, mint ahogy Max [Verstappen] esetében történt annak idején, amikor nem volt számára autó” – mondta Wolff az Armchair Experts with Dax Shepard című podcastben.
A csapatfőnök elárulta, hogy 2023-ban bizonytalan volt, hogy hosszabb távra kötelezze el magát Hamilton mellett, miközben Antonelli egyre közelebb került a Forma-1-hez. Ezért egy „1+1 éves” szerződést ajánlottak Hamiltonnak, amely lehetővé tette, hogy a hétszeres világbajnok a 2024-es szezon végén távozhasson.
Ezzel a lehetőséggel pedig élt is Hamilton, aki az elmúlt idény végén otthagyta a csapatot, hogy a Ferrarihoz szerződjön. A brit pilóta helyét Antonelli vette át, aki mindössze egy Forma-2-es szezon után kapott lehetőséget a csapatnál.
Wolff elismerte, hogy Hamilton távozása meglepetésként érte, annak ellenére, hogy az események láncolata végül logikusnak tűnik: „Ez egy igazi meglepetés volt számunkra, és még mindig furcsa érzés, hogy most a Ferrari overallját fogja viselni, és a vörös autót fogja vezetni. Ez egyszerűen egy kicsit szürreális.”
„De ott volt ez a 17 éves srác, és minden kezdett összeállni. Megértem, honnan jött Lewis döntése, mert nem voltunk sikeresek. Az autónk nem volt elég gyors, és nyilvánvalóan egy fantasztikus ajánlatot kapott. Minden Forma-1-es versenyző szeretne egyszer Ferrarit vezetni.”
A csapatfőnök ugyanakkor elismerte, hogy rendkívül nehéz lett volna saját döntéséből elengedni Hamiltont, aki a Mercedes történetének legsikeresebb pilótája.
„Abszolút” – válaszolta az osztrák szakember arra a kérdésre, hogy megkönnyebbült-e Hamilton önkéntes távozása miatt. „Nem tudtam volna ezt a döntést meghozni – rengeteget köszönhetünk neki.”
„Nem akartam, hogy a Mercedes legyen az a csapat, amely elengedi minden idők legnagyobb bajnokát. Talán ő is érezte ezt, ez is része lehetett annak, hogy úgy döntött, elmegy. Tudta, hogy Antonelli már a látómezőben van. Ez egy olyan dolog volt, amit szinte hátsó gondolatként már előrevetítettem magamban, hogy meg fog történni.”