Lauda „les*ggfejezte” Wolffot, jól halad a gyógyulása! - F1VILÁG.HU

Lauda „les*ggfejezte” Wolffot, jól halad a gyógyulása!

HIRDETÉS
Großer Preis der USA 2017, Sonntag – Steve Etherington, George Russel, Mercedes, Niki Lauda, Toto Wolff, hug USAGP2017

Bár azt még nem tudni, mikor térhet vissza a Forma-1-es paddockba, remekül halad a háromszoros világbajnok Niki Lauda rehabilitációja.

A Mercedes nem ügyvezető elnökeként tevékenykedő ex-versenyző még nyár elején esett át tüdőtranszplantáción, miután egészségi állapota hirtelen rosszra fordult.

Az operáció eredményes volt, Lauda pedig azóta már rehabilitációját tölti.

A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff a Szingapúri Nagydíj előtt meg is látogatta kollégáját, elmondása szerint pedig Lauda egyre jobban van.

„Beléptem, és az első dolog az volt, hogy rám mosolygott” – mondta Wolff a német RTL-nek.

„Arra gondoltam, folytassuk ott, ahol abbahagytuk, szóval mondtam neki: ’Jobban nézel ki, mint vártam!’”

„Ez egy laza ’s*ggfejjel’ nyugtázta, ez pedig mutatja, hogy jó úton jár.”

Wolff már a versenyhétvége előtt a Kronen Zeitungnak is beszélt Laudáról.

„Niki fizikailag természetesen gyenge, de ettől eltekintve minden változatlan” – mondta a szakember.

Hirdetés

„Semmit sem veszített száraz humorából, rendkívül erős és fenomenális harcos, szóval meggyőződésem, hogy vissza fog térni a paddockba.”

Hogy pontosan mikor látjuk Laudát újra Forma-1-es versenyhelyszínen, azt még nem lehet pontosan megmondani.

„Az orvosok még nem tudnak válaszolni erre. De mindent tudni akar a csapatról és a versenyzőkről. Azt kértem, hogy bombázzam őt e-mailekkel minden edzés végén, és a vasárnapi verseny után.”

Lauda testvére, Florian az osztrák közszolgálati televíziónak, az ORF-nek beszélt a háromszoros világbajnok állapotáról.

„Hála istennek ismét lehet vele telefonon beszélni, és a TV-ben nézi a versenyeket” – fogalmazott.

„Nyilván sok fizioterápiára lesz szüksége, szóval nem lesz annyira gyors, mint szokott, de rendben lesz – csak időbe telik. Maximálisan együttműködő az orvosokkal, néha többet megcsinál, mint amit mondanak neki, szóval nagyon erős akarata van.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!