Sebastien Vettel boldog, hogy rajthoz állhat a hétvégén megrendezésre kerülő Amerikai Nagydíjon, ám bevallott, nem ilyen körülmények között szeretett volna bemutatkozni a Forma-1-ben.
A világbajnoki címvédő Fernando Alonso cáfolja, hogy “polgárháború” dúlna a McLaren istállón belül, noha még hét elején kijelentette, úgy érzi, az újonc Hamilton több támogatást
Robert Kubica nem versenyezhet a hétvégi Amerikai Nagydíjon, ugyanis a FIA főorvosa szerint túl kockázatos lenne egy héttel hatalmas balesete után visszaültetni a lengyelt az
Lewis Hamilton bevallotta, meglepődött csapattársa, Fernando Alonso azon kijelentésén, melyben arról beszélt, hogy a fiatal brit sokkal több támogatást kap a McLarentől az idei esztendőben.
Felipe Massa továbbra is hisz a Ferrari erejében, noha az elmúlt két versenyen az olasz alakulat csúnyán alulmaradt riválisával szemben. A brazil pilóta bízik benne,
Az Indianapolis Motor Speedway tulajdonosai a héten találkoznak Bernie Ecclestone-nal, hogy átbeszéljék, és ha bebiztosítsák az Amerikai Nagydíj hosszú távú jövőjét a Forma-1-ben.
Robert Kubica köszöni szépen, kiválóan érzi magát, és száz százalékosan felkészült a hétvégi Amerikai Nagydíjra, nem egészen egy héttel horrorisztikus balesetét követően, melyet a csodával
Újabb helyszínnel bővülhet a Forma-1-es versenynaptár 2009-től, ugyanis India egy feltételhez kötött ajánlatot kapott, jelentette be hivatalos közleményében az Indiai Olimpiai Szövetség elnöke, Suresh Kalmadi.
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone közölte az Amerikai Nagydíj szervezőivel, ha nem sikerült egyezségre jutniuk, azonnal elviszi a versenyt Indianapolisból, ugyanis nincs feltétlenül