2007.07.11., szerda, 16:13 - F1VILÁG.HU

Day: július 11, 2007

Massa állt az élre Spa-Francorchamps-ban

A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa vette át a vezetést a tesztek második napján Belgiumban, ahol a csapatok tovább folytatták a felkészülést a soron következő

Klien tesztlehetőséget kap a Spykertől

Christian Klien csütörtökön tesztlehetőséget kap a Spyker versenyistállótól a belgiumi Spa-Francorchams-ban, ám a holland autógyártó vezetősége elmondta, ez még nem jelenti azt, hogy az osztrák

A Ferrari peren kívül megegyezett Coughlannel

Annak ellenére, hogy a Londoni Legfelsőbb Bíróság ma reggel tárgyalta volna a Ferrari és a McLaren főtervezője, Mike Coughlan ügyét, a meghallgatást lefújták, miután a

Raikkönen véget vetne a nürburgringi rémálomnak

Kimi Raikkönen elmondta, itt az ideje, hogy győzelmet arasson a Nürburgringen, miután az elmúlt években sorozatos balszerencse sújtotta Németországban. A Ferrari versenyzője zsinórban két futamgyőzelmet

Klien bizakodó, de nem tud semmit a Spykerről

Christian Klien ugyan boldogan vezetné Albers egykori Spykerjét, ám bevallotta, jelenleg még minden bizonytalan. Az osztrák versenyző azt sem tudja, miként alakulnak a tárgyalások a

Megosztotta a versenyzőket az átalakított Spa

A felújított Spa-Francorchamps-ban tesztelő versenyzők véleményét megosztotta a módosított vonalvezetés, mely egyesek szerint több előzést tartogat a Belga Nagydíjra, ám a boxutca bejárata jóval veszélyesebb

Karthikeyan szívesen vezetné a Spykert

A Williams istálló második számú tesztpilótája, Narain Karthikeyan bízik benne, hogy már a következő futamon visszatérhet a Forma-1-be, miután jó eséllyel pályázik Christijan Albers megüresedett

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2007. július
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!