Karthikeyan szívesen vezetné a Spykert - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Karthikeyan szívesen vezetné a Spykert

ADVERTISEMENT

A Williams istálló második számú tesztpilótája, Narain Karthikeyan bízik benne, hogy már a következő futamon visszatérhet a Forma-1-be, miután jó eséllyel pályázik Christijan Albers megüresedett helyére a Spykernél.

Az indiai versenyző mellett a Honda tesztelője, Christian Klien neve merült még fel, aki már a soron következő Európa Nagydíj beugorhatna Albers helyére. A holland versenyzőt egyébként azért menesztett a Spyker, mert menedzsmentje, és szponzorai továbbra sem fizettek.

A Spyker csapatvezetője, Colin Kolles a Reutes hírügynökségnek adott nyilatkozatában megerősítette, hogy a korábbi Jordan versenyző is rajta van a kiszemeltek listáján. Karthikeyan is megszólalt az ügyben, és elmondta, bízik benne, hogy végül őrá esik majd a választás, és két év kihagyás után ismét visszatérhet a Forma-1-be.

„Volt egy beszélgetésünk Colinnal Silverstone-ban” – mondta a 30 éves indiai versenyző a Reutersnek. „Boldog lennék, ha ismét visszatérhetnék a versenypályára, noha továbbra is élvezettel dolgozom a Williams istállónál.”

Karthikeyan az első indiai versenyzőként még 2005-ben az egykori Jordan istálló színeiben debütált a királykategóriában. Menedzsere, Mark Perkins szerint napokon belül döntés várható az ügyben.

„A Spyker vezetősége úgy gondolja, hogy Narain jobb munkát tudna végezni, mint Albers. A hét végére azonban megtudhatjuk, kit választ a csapat, és ki indulhat majd a jövő hétvégi Európa Nagydíjon” – mondta a menedzser, aki elárulta, hogy a GP2-ben szereplő Racing Engineering istállótól is kapott ajánlatot védence.

HIRDETÉS
Karthikeyan szívesen vezetné a Spykert
Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől