A Honda Racing brit versenyzője, Jenson Button bevallotta, borzasztóan csalódott amiatt, hogy már az időmérő edzés első etapjában kiesett, és csak a tizenhetedik helyről kezdheti
A BMW Sauber német versenyzője, Nick Heidfeld nem sokat aludt az éjszaka folyamán, ugyanis élete párja, Patricia megajándékozta őt második gyermekükkel, Jodával.
Kimi Raikkönen szerint nem lesz egyszerű a Ferrari számára a holnapi verseny, még akkor sem, ha a mai időmérő edzésen megszerezte idei második pole pozícióját
Nick Heidfeld sajnálja, hogy nem jutott be az első sorba a mai időmérő edzésen, ugyanis mindössze csak egy tizeddel maradt el a második helyet megszerző
A McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton elmondta, teljesen jól érzi magát a mai időmérő edzésen történt hatalmas balesete után, és bízik benne, hogy indulhat
A rendkívüli esemény miatt azonnal felhívtuk a helyszínen tartózkodó Paul-t, akit a pálya kórházának előcsarnokában ért a hívás. Tudósítónk beszélt a csapatvezetővel, aki bíztató dolgokat
Giancarlo Fisichella csalódottan nyilatkozott azután, hogy nem sikerült beverekednie magát az időmérő edzés utolsó etapjába a Nürburgringen. A Renault olasz versenyzője a tizenharmadik helyről kezdheti
A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa szombat délután elárulta, azért visel fekete szalagot bukósisakján és felkarján az Európa Nagydíjon, hogy ezzel is tisztelegjen a hét
A világbajnokság élén álló Lewis Hamilton komolyabb sérülés nélkül megúszta az Európa Nagydíj időmérő edzésének harmadik etapjában történt súlyos balesetét, adta hírül a McLaren Mercedes
A Ferrari finn versenyzője, Kimi Raikkönen szerezte meg a pole pozíciót az Európa Nagydíj időmérő edzésén, melyet Lewis Hamilton hatalmas balesete miatt meg kellett állítani.