Miközben a csapatok javarésze a spanyolországi Jerezben rótta a kilométereket, addig a Ferrari és a Scuderia Toro Rosso az olaszorsági Mugellóban kezdte meg a felkészülést
A spanyol média úgy érzi, a pályabírók kivételeztek a bajnokság élén álló Leiws Hamiltonnal a hétvégén megrendezett Európa Nagydíjon, ugyanis miután kiscsúszott a verseny elején,
Minden idők legelismertebb autósport kommentátora, Murray Walker a hétvégén ismét mikrofont ragadott. A 84 éves legenda a szombati időmérő edzést és a vasárnapi versenyt közvetítette,
A Bahrein International Circuit vezetői cáfolták azon híreket, melyek szerint Bahreinben kezdődne meg a 2008-as világbajnokság, ahogy azt az ausztrál szervezők bejelentették hétfői közleményükben.
A Renault Forma-1-es bemutatkozására 1977-ben került sor Silverstone-ban. Az autót inkább kicsúfolták mint megcsodálták. Akkor még nem tudta senki, hogy ez lesz a jövő…
Lewis Hamilton nem aggódik amiatt, hogy két pontra apadt előnye a világbajnokságban az Európa Nagydíjat követően, ahol az idei évben először fordult elő, hogy nem