A McLaren Mercedes brit pilótája, Lewis Hamilton már nem fél, és újra élvezi a versenyzést, miután Kanadában bevallotta, a szezon elején a rá nehezedő hatalmas
A Honda Racing ügyvezetője, Nick Fry a szezon hetedik állomásának helyet adó Montrealban elhintette, az IndyCar női futamgyőztese, Danica Patrick még ebben az évben tesztlehetőséget
A Nemzetközi Automobil Szövetség egyáltalán nem tart attól, hogy meggyengülne a hatalma, miután a Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone a hétvégén ismét elhintette a
A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso úgy gondolja, hogy csapattársa, a sokat kritizált újonc, Nelsinho Piquet javítani tud teljesítményén, és jobb eredmények elérése lesz majd
A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa úgy gondolja, meglepetést okozhat Kanadában, és bár csak a hatodik helyről rajtolhat, egy jó taktikával akár a futamgyőzelmet is
A McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton elmondta, egyáltalán nem okozott gondot neki a pálya állapota, amit a pilóták többsége élesen kritizált a szombati időmérő