A Red Bull idén is megválasztotta a magyar Formula Unát, aki a szezonzáró Brazil Nagydíjon képviseli majd hazánkat. A döntőbe jutott Rétfalvi Flóra válaszolt lapunk
A McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton szerint csapatának jó lecke volt a hétvégi Magyar Nagydíj, ugyanis meg kell tanulnia, hogy nincs helye az önelégültségnek
A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa értetlenül áll motorproblémája előtt, ugyanis elmondása szerint már körökkel a meghibásodás előtt visszavett a tempóból, és elkezdett spórolni V8-as
Minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher sajtószóvivője, Sabine Kehm az F1világ.hu-nak megerősítette, a hétszeres világbajnok nem tervezi, hogy részt vesz a hónap végén megrendezésre kerülő
A BMW Sauber, a Honda Racing, és a Williams is visszautasította a rivális csapatok felvetését, akik azt szerették volna elérni, hogy egy évvel halasszák el
A Toyota csapatvezetője, John Howett úgy gondolja, hogy a japán gárda visszatért arra a szintre, ahol a 2005-ös idényben volt, és minden esélye megvan arra,