Raikkönen nem akar másodhegedűs lenni
Kimi Raikkönen kijelentette, egészen addig nem adja fel a küzdelmet, amíg matematikai esélye van a bajnoki cím megszerzésére, és esze ágában sincs beállni csapattársa, Felipe
Kimi Raikkönen kijelentette, egészen addig nem adja fel a küzdelmet, amíg matematikai esélye van a bajnoki cím megszerzésére, és esze ágában sincs beállni csapattársa, Felipe
A Forma-1-es alakulatok képviselői kivétel nélkül ellátták szignójukkal az új Forma-1-es csapatok szövetségének (FOTA) alapító okiratát csütörtök délután Monzában.
A világbajnoki címvédő, Kimi Raikkönen elárulta, készen állt arra, hogy kiálljon a boxba, és feltetesse autójára az esőgumikat az utolsó körre a Belga Nagydíjon, ám
Frank Williams úgy gondolja, hogy a Forma-1-es csapatok vezetői teljesen másképp állnak Max Mosley-hoz, mint legutóbbi versenylátogatása óta, mikor lemondták előre megbeszélt találkozójukat az FIA
Azt követően, hogy Belgiumban komoly szerepet kapott az időjárás, és a verseny utolsó köreiben leesett eső felborított mindent, nem elképzelhetetlen, hogy a hétvégi Olasz Nagydíj
Lewis Hamilton elmondta, megpróbálja maga mögött hagyni a múlt hétvégén történteket, hogy a sokak által vitatott büntetése ne hasson ki teljesítményére az Olasz Nagydíjon. A
Felipe Massa szerint még bármi megtörténhet a bajnoki címért folytatott küzdelemben, miközben a mezőny megérkezett az idei szezon utolsó európai futamának helyet adó Olasz Nagydíj
A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso úgy gondolja, hogy egykori csapattársa, Lewis Hamilton megérdemelte a büntetést, ami a Belga Nagydíjon aratott futamgyőzelmébe, és ezzel értékes
Giancarlo Fisichella biztos benne, hogy a jövő évben is a Force India versenyzőjeként tevékenykedhet majd a Forma-1-ben.
A Ferrari motorrészlegének vezetője, Gilles Simon elmondta, a többiekhez hasonlóan, az olasz gárda is küszködik a jövő évben bevezetésre kerülő kinetikus energiatároló rendszer (KERS) fejlesztésével.