A Renault technikai igazgatója, Bob Bell szerint nem is jöhetett volna jobbkor Fernando Alonso meglepetésgyőzelme a Szingapúri Nagydíjon, ugyanis véleménye szerint a nem várt siker
A Ferrari brazil pilótája, Felipe Massa úgy gondolja, hogy csapatának meg volt a sebessége ahhoz, hogy az első két helyen végezzen a vasárnapi Szingapúri Nagydíjon,
A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali elmondta, csapata ki fogja vizsgálni, hogy mi történhetett a boxban, miután Felipe Massa úgy kapott zöld jelzést, hogy autóját még
A BMW Sauber pilótája, Robert Kubica elmondta, csapata arra számított, hogy hamarabb megnyitják a boxutcát az első biztonsági autós periódus alatt, ám ez nem így
Nick Heidfeld V8-as erőforrása a következő, amit a Nemzetközi Automobil Szövetség vizsgálat alá helyez, ugyanis az irányító testület tovább folytatja véletlenszerű motorellenőrzését a szezon hátralévő
A Ferrari finn pilótája, Kimi Raikkönen tisztában van azzal, hogy elszálltak bajnoki esélyei, miután zsinórban negyedik versenyén sem szerzett pontot a vasárnapi Szingapúri Nagydíjon.
A Toyota vezetése óvást nyújtott be a Scuderia Toro Rosso német versenyzője, Sebastian Vettel ellen, ugyanis véleményük szerint a faenzai kiscsapat nem biztonságosan engedte ki
Nelsinho Piquet elmondta, hogy szinte irányíthatatlan volt versenygépe, ezért is vesztette el uralmát az R28-as felett, és csapódott a betonfalnak a vasárnapi Szingapúri Nagydíjon, ahol