Whitmarsh: Button már megnyerte a bajnokságot
A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh úgy gondolja, hogy Jenson Button már be tudja osztani 15 pontos előnyét a szezon hátralévő három versenyén, és mindenkit maga
A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh úgy gondolja, hogy Jenson Button már be tudja osztani 15 pontos előnyét a szezon hátralévő három versenyén, és mindenkit maga
Kimi Raikkönen nem számít javulásra a hétvégi Japán Nagydíjon, miután egyetlen pontot sem tudott szerezni Szingapúrban. A finn versenyző úgy gondolja, hogy csapata a középmezőnyt
A Renault ideiglenesen kinevezett vezérigazgatója, Jean-Francois Caubet úgy gondolja, hogy idei első dobogós helyezésük sokat segíthet abban, hogy a francia gárda bebiztosítsa jövőjét a Forma-1-ben.
Bár hangsúlyozta, hogy nem kívánja megerősíteni a váltást, a Mercedes-Benz sportigazgatója, Norbert Haug nyíltan beszélt Kimi Raikkönen érkezéséről, aki jövőre Lewis Hamilton csapattársaként folytathatja pályafutását
Az ötszörös rali-világbajnok, Sebastien Loeb részt vesz az október elején megrendezésre kerülő GP2-es tesztprogramon, hogy a lehető legjobban felkészülhessen a forma-1-es szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjra,
Annak ellenére, hogy már bajnok lenne az év elején leszavazott éremrendszer szerint, Jenson Button nem bánja, hogy még harcolnia kell a végső trófeáért a szezon
Brit lapértesülések szerint már csak napok kérdése, és bejelentésre kerül, hogy Kimi Raikkönen lesz Lewis Hamilton csapattársa a McLarennél jövőre, mellyel egy időben Fernando Alonso
A Renault ideiglenesen kinevezett csapatfőnöke, Bob Bell elmondta, hogy a francia gárda kitörő örömmel fogadta idei első dobogós helyezését, főleg azután, hogy egy borzalmasan nehéz
A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali a hétvégi versenyt követően nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy Felipe Massa még az idei évben visszatér a Forma-1-be.
Rubens Barrichello továbbra is optimistán tekint a jövőbe és bízik a bajnoki cím megszerzésébe, jóllehet tovább nőtt lemaradása Jenson Buttonnal szemben, aki egy hellyel előrébb