Még változhat a pontrendszer a Forma-1-ben
A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali elárulta, hogy egyelőre még nem végleges a tavaly decemberben megszavazott pontrendszer, ugyanis számos más szabálymódosítás mellett, erről is beszélni fognak
A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali elárulta, hogy egyelőre még nem végleges a tavaly decemberben megszavazott pontrendszer, ugyanis számos más szabálymódosítás mellett, erről is beszélni fognak
Michael Schumacher sikeresen teljesítette második tesztnapját Jerezben, ahol kedd óta egy GP2-es autóval rója a kilométereket. A hétszeres világbajnok munkáját tegnap az eső hátráltatta, ma
A MotoGP többszörös világbajnoka, Valentino Rossi még ebben a hónapban forma-1-es autóba ülhet, azonban a tesztkorlátozás miatt nem használhatja a Ferrari legutóbbi versenygépét, be kell
A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn biztos abban, hogy az elhúzódó vb-harc miatt nem kerülnek hátrányba a szezon elején riválisaikkal szemben, és az első versenytől
A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali szerint Michael Schumacher bánhatja, hogy elhagyta az olasz alakulatot, mert a Kimi Raikkönen helyére érkező Fernando Alonsónak mindene megvan ahhoz,
A Virgin Racing nem nevezi át Cosworth erőforrásait, jóllehet a napokban olyan hírek kaptak szárnyra, melyek szerint a csapat partnere, a sportautók gyártásával foglalkozó Marussia
Annak ellenére, hogy érvényes szerződés köti a Ferrarihoz, ahol az idei évben a tartalékpilótai feladatokat látja majd el, Giancarlo Fisichella még nem mondott le arról,
Az idei szezonnyitónak helyet adó Bahreini Nagydíj szervezői nagy dobásra készülnek, és azt tervezik, hogy a Forma-1 történetének 60. évfordulójára meghívják a sportág összes, még
A Ferrari hivatalosan is bejelentette, hogy január 28-án mutatja be vadonatúj versenygépét maranellói főhadiszállásán, és a február elsején megkezdődő első téli tesztprogramon már azzal gördül
A Virgin Racing hivatalosan is megerősítette, hogy azonnali hatállyal leváltja posztjáról Alex Tai csapatfőnököt, akinek helyét az egykori Manor Grand Prix operációs igazgatója, a hatalmas