2010.01.15., péntek, 17:57 - F1VILÁG.HU

Day: január 15, 2010

A Force India is kihagyja az első tesztet

A Red Bull Racinghez hasonlóan, a Force India sem lesz ott a téli tesztek első állomásának helyet adó spanyolországi Valenciában, árulta el a csapat német

A Mercedes mutatja be elsőként új autóját

A Mercedes GP pénteken kiadott hivatalos közleményében megerősítette, hogy január 25-én rántja le a leplet vadonatúj versenyautójáról. Bár a csapat székhelye Angliában van, a bemutatóra

Alonso: Schumacher nélkül kevésbé hajtottam

A Ferrari újdonsült pilótája, Fernando Alonso elmondta, hogy extra motivációt jelent számára egykori riválisa, Michael Schumacher visszatérése, akit kétszer is legyőzött, még mielőtt a német

Massa úgy érzi, jó lesz a kapcsolata Alonsóval

Felipe Massa elmondta, hogy már most harmonikusabb a kapcsolata újdonsült csapattársával, Fernando Alonsóval, mint Kimi Raikkönennel, akivel az elmúlt három évben nem beszélt annyit, mint

Hamilton örül Button érkezésének

Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy Jenson Button érkezése mindenképpen csapat a javára válik majd, mert világbajnokként mindketten bizonyítani akarnak, és a egyre jobb teljesítményre fogják

Schumacher reális esélyt lát a vb-címre

Michael Schumacher kijelentette, hogy nem bólintott volna rá a visszatérésre, ha nem lenne teljesen biztos magában, és nem gondolná komolyan, hogy három éven belül megszerezheti

Vettel bízik a Red Bull Racing döntésében

Sebastian Vettel nem tulajdont különösebb jelentőséget annak, hogy a Red Bull nem lesz ott az első téli tesztprogramon Valenciában, mert meg van győződve arról, hogy

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2010. január
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!