Bár a Ferrari és a McLaren bemutatóját is figyelemmel lehetett kísérni az interneten, maga az esemény meghívott vendégek és a média előtt zajlott. A Virgin
Nem kizárt, hogy a tavalyi évhez hasonlóan, idén sem a pályán zajló eseményekről fognak szólni az első versenyek, ugyanis hiába tisztázták a diffúzorokra vonatkozó szabályokat,
Kimi Raikkönen pénteken bemutatkozott a Lapföld-ralin, azonban nem sikerült túl fényesen a debütálása, ugyanis már a második szakaszban elvesztette autója felett az uralmát, és fának
Lewis Hamilton biztos abban, hogy a McLaren új versenygépe teljesen más lesz, mint elődje volt, és nem ismétlődik meg a tavalyi eset, mikor riválisaik mögött,
A Ferrari pénteken megerősítette, hogy a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt nem tudja pályára küldeni vadonatúj versenygépét Fioranóban, így az F10 csak a jövő héten megkezdődő
Egy nappal a Ferrari után a McLaren is bemutatta vadonatúj versenygépét, az MP4/25-öt, amelytől a vezetőség természetesen világbajnoki címet remél. Az új autó szinte minden
A Forma 3 Euro Széria éllovasa, Valtteri Bottas lesz a Williams teszt-, és tartalékpilótája az idei évben, erősítette meg a grove-i bázisú alakulat pénteken kiadott
Felipe Massa egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy nem fog tudni labdába rúgni Fernando Alonsóval, és csak a másodhegedűs szerep jut neki az idei szezonban. A
Még meg sem tette első köreit a Mercedes GP vadonatúj versenygépével, Michael Schumacher már szerepel a német cégóriás reklámfilmében, amiben egy Mercedes SLS AMG-vel trükközik