január 2010 - Oldal 4 a 19-ből - F1VILÁG.HU

Month: január 2010

Lopez már kezdett lemondani a Forma-1-ről

A Team US F1 újdonsült versenyzője, Jose Maria Lopez bevallotta, hogy soha nem gondolta volna, hogy kap még egy lehetőséget a bemutatkozásra az F1-ben, miután

Loeb: Raikkönen sikeres lesz a WRC-ben

A többszörös rali-világbajnok, Sebastien Loeb biztos abban, hogy a Citroen újonnan igazolt sztárja, Kimi Raikkönen sikeres lesz a WRC-ben. A finn versenyző a héten debütál

Schumacher már a hosszabbításról beszél

Michael Schumacher még meg sem tette első köreit az idei versenygéppel, máris az esetleges szerződéshosszabbításról beszél, ugyanis nem tartja elképzelhetetlennek, hogy 2012 után is marad

Internetes bemutatót tart a Ferrari

A McLarenhez hasonlóan, a Ferrari is megerősítette, hogy elő egyenes adásban közvetíti majd csütörtöki bemutatóját internetes oldalán.

A Campos kihagyhatja az összes téli tesztet

A Campos Meta F1 Team megerősítette, hogy nagy valószínűséggel egyetlen téli teszten sem vesz részt februárban, és nulla kilométerrel a háta mögött gördül majd pályára

A Renault visszatérhet tradicionális festéséhez

Francia lapértesülések szerint a Renault F1 Team visszatér a 80-as években használt sárga-fekete festéséhez, aminek modern változatát néhány évvel ezelőtt már bemutatták a sportban eltöltött

Újabb piackutatás lesz a Forma-1-ben

A FOTA új elnöke, Martin Whitmarsh elmondta, hogy egy újabb, az eddiginél szélesebb körű felmérést fognak végezni a rajongók körében, hogy tisztább képet kapjanak arról,

Új gumiszabály lép életbe a Forma-1-ben

A csapatvezetők megegyeztek abban, hogy egy újabb stratégiai elemet vonnak be a versenyekbe az idei évben, és az élmenőket arra kényszerítik, hogy ugyanazzal a gumival

A Red Bull bejelentette bemutatója dátumát

A Red Bull Racing bejelentette, hogy a téli tesztek második állomásának helyet adó Jerezben mutatja be vadonatúj versenygépét. Az RB6-ról február 10-én hull le a

Ferrari: Schumacher harcban lesz a vb-címért

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali meg van győződve arról, hogy csapata egykori kiválósága, Michael Schumacher harcban lesz a rivális Mercedes GP-vel az idei bajnoki címért

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2010. január
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!