A Ferrari nem engedheti meg magának, hogy elpackázzon több lehetőséget, ha harcba akar szállni a bajnoki címért az idei évben, figyelmeztetett a Scuderia elnöke, Luca
Lewis Hamilton elismerően beszélt csapatáról, amely egy második, illetve negyedik hellyel egyértelműen a várakozásokon felül teljesített a Brit Nagydíjon, ahol a pénteki edzéseket követően úgy
Miközben a Ferrari azt kifogásolja, hogy későn született döntés Fernando Alonso büntetéséről, az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting elárulta, hogy háromszor is figyelmeztették a csapatot, mielőtt
Christian Horner elmondta, hogy most is hasonlóan járna el a szárny-ügyben, de azt már bánja, hogy mindezt nem beszélte meg előzőleg Mark Webberrel, aki jogosan
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone csatlakozott Sir Jackie Stewarthoz, mert neki is kétségei vannak Michael Schumacher jövőjét illetően, és nem tartja kizártnak, hogy