2010.07.20., kedd, 15:28 - F1VILÁG.HU

Day: július 20, 2010

Már a Schumacher-láz sem a régi

Bár az évad kezdetén arra számítottak, hogy akár ideiglenes lelátókat is telepíteniük kell az idei Német Nagydíjra, a szervezők csalódottan jelentették be, hogy a várakozásaikkal

A McLaren tartja a tempót ellenfeleivel

Annak ellenére, hogy el kellett halasztania átfogó javítócsomagjának bevetését, a McLaren továbbra is partiban van ellenfeleivel a fejlesztési versenyben, jelentette ki a wokingiak csapatfőnöke, Martin

Mégsem lesz új csapat a Forma-1-ben?

Olasz lapértesülések szerint nem kizárt, hogy jövőre is betöltetlen marad a tizenharmadik rajthely, ugyanis az új nevezők nem fogják tudni kifizetni azt az összeget, amit

Kubica semmi jóra nem számít Hockenheimben

Robert Kubica tisztában van azzal, hogy nem lesz könnyű dolguk a hétvégén megrendezésre kerülő Német Nagydíjon, ugyanis riválisaik egyre jobb formában vannak az elmúlt időben

A Ferrari újabb szabálymódosítást sürget

Azt követően, hogy egy áthajtásos büntetéssel sújtották Fernando Alonsót, amiért átvágta a pályát Robert Kubica megelőzése közben a Brit Nagydíjon, a Ferrari vezetése a szabályok

Fauzy tesztlehetőséget kap Hockenheimben

A Lotus vezetése hivatalosan is megerősítette, hogy tesztpilótája, Fairuz Fauzy újabb vezetési lehetőséget kap a hétvégi Német Nagydíj péntek reggeli szabadedzésén, miután Silverstone-ban, egy mechanikai

Buemi: Maradok a Toro Rossónál 2011-ben

Bár még semmit nem írta alá, Sebastien Buemi biztos abban, hogy jövőre is a Scuderia Toro Rosso istálló versenyzőjeként fog rajthoz állni a Forma-1-ben.

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2010. július
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!