Bár sem ő, sem csapata nem úgy teljesít az idei évben, ahogy azt sokan várták volna, Michael Schumacher cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint egyre
Martin Whitmarsh szerint óriási hiba lenne riválisaik részéről, ha már most leírnák Lewis Hamilton, és Jenson Button esélyeit a vb-címért vívott küzdelemben, jóllehet egyre nagyobb
A Koreai Nagydíj szervezői elismerték, hogy még nagyon sok munka vár rájuk a jövő hétvégi futam megrendezéséig, ugyanis tisztában vannak azzal, hogy javítaniuk kell pálya
Bár az elmúlt hetekben, hónapokban meglehetősen bizonytalan volt a verseny sorsa, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nemrégiben zöld utat adott a Koreai Nagydíjnak, miután szakembereik
Jól haladnak a munkálatok a Brit Nagydíjnak helyet adó Silverstone-ban, ahol egy modernebb pálya fogadja majd a csapatokat és a nézőket már a következő idényben,
A Renault csapatfőnöke, Eric Boullier kijelentette, hogy addig nem lesznek elégedettek, amíg újabb győzelmet nem aratnak, jóllehet az idei évad egyik, ha nem a legtöbbet
Felipe Massa hálás csapatának, amiért támogatásáról biztosította, és továbbra is teljes mértékben mögötte áll, jóllehet az elmúlt versenyek nem úgy sikerültek számára, hogy azt a
Bár az elmúlt két versenyen képtelen volt felvenni a harcot ellenfeleivel, Jenson Button magabiztosan várja a hátralévő három futamot, ahol reményei szerint a McLaren kemény