Az olasz Forma-3 éllovasai csütörtökön lehetőséget kaptak arra, hogy kipróbálhassák magukat a királykategóriában, ugyanis a Ferrari rendelkezésükre bocsátotta F2008-as modelljét az olaszországi Vallelungában.
A Red Bull Racing az elmúlt évben alkalmazott módszerrel ellentétben mindent megtesz azért, hogy már az első kollektív teszten pályára vigye vadonatúj versenyautóját – vagy
A Sauber istálló a mezőnyben elsőként jelentette be, hogy mikor rántja le a leplet vadonatúj versenygépéről, mellyel a következő idényben mindent el fog követni azért,
Fernando Alonso nagyon örül annak, hogy a csapatvezetők többsége őt választotta meg az idei év legjobb versenyzőjének, ám hozzátette, hogy nagyon szívesen lemondana erről a
Peter Sauber jelezte, hogy három éven belül le szeretne mondani a csapatvezetői pozícióról, ám addig biztosan jelenlegi helyén marad, amíg biztosítva nem lesz alakulata hosszú