A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone úgy gondolja, hogy hatalmas hiba lenne a csapatok részéről ragaszkodni az elméletileg 2013-ban bemutatkozó négyhengeres turbómotorokhoz, ugyanis azok
A Shell csütörtökön hivatalos közleményében tudatta, hogy több évre szóló megállapodást írt alá a forma-1-es Belga Nagydíj szervezőivel, így a 2011-es idénytől kezdődően névadó szponzora
A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában nemrégiben kijelentette, az Ausztrál Nagydíj ugyanolyan fontos a királykategória számára, mint a monacói.
Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke az Autosport című brit szaklapnak nyilatkozva elárulta, feltehetően a legtöbb versenyen három bokszkiállást láthatunk majd a Pirelli abroncsainak gyors
A Japánt ért óriási természeti katasztrófa, illetve az országban azóta fenyegető sugárzás miatt semmi garancia nincs arra, hogy a forma-1-es Japán Nagydíj megrendezésre kerülhet október
Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke a minap egy interjúban elárulta, véleménye szerint a kipufogórendszer körüli fejlesztéseknek az idei évben sokkal jelentősebb hatásai lesznek, mint