2011.05.21., szombat, 19:02 - F1VILÁG.HU

Day: május 21, 2011

A Ferrari nem drámázik betiltott szárnya miatt

A Ferrari nem tulajdonít különösebb jelentőséget annak, hogy az FIA kérésére vissza kellett szerelnie régi hátsó szárnyát, ugyanis az új fejlesztés az irányító testület szerint

Massa a Ferrari versenytempójában bízik

Felipe Massa, a Ferrari versenyzője a 8. pozícióból vághat neki a vasárnapi futamnak Barcelonában, miután az autó nem azt a teljesítményt nyújtotta, amit a brazil

Alonso: A dobogóért fogunk harcolni

A második sorból rajtolhat, így rendkívül boldogan nyilatkozott a Spanyol Nagydíj időmérő edzését követően a hazai pályán versenyző Fernando Alonso.

Button balszerencsés volt, ám elégedett

Kissé balszerencsésnek érzi magát, ugyanakkor elégedett a szombati időmérőn elért ötödik helyével a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Jenson Button.

Schumi a KERS miatt nem futott mért kört a Q3-ban

A kinetikus energia-visszanyerő rendszer meghibásodása miatt nem tudott mért kört futni a Spanyol Nagydíj időmérő edzésének utolsó etapjában a hétszeres világbajnok Michael Schumacher.

Kovalainen szerint még sokat fejlődhet a Lotus

Remekül szerepelt a Spanyol Nagydíj szombati időmérő edzésén a Team Lotus versenyzője, Heikki Kovalainen, hiszen a tizenötödik helyről vághat neki a vasárnapi futamnak.

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!