A Ferrari tesztpilótája, Marc Gené az El Mundo című lapnak adott nyilatkozatában elmondta, Fernando Alonso a legjobb versenyző, akivel valaha együtt dolgozott a Forma-1-ben.
A kiábrándító szezonkezdet után elváltak útjai a Forma-1 mezőnyéhez tavaly csatlakozott Marussia Virginnek, valamint technikai igazgatójának, Nick Wirth-nek.
Elismeri, kiábrándítóan szerepelt az elmúlt három versenyen a Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa, aki ezzel együtt nagyon örül annak, hogy a csapat autója versenyképesnek mutatkozott