A spanyolországi Circuit de Catalunyát irányító Salvador Servia cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint a hírhedt Forma-1-es versenypálya a jövőben rotációs rendszerben, Valenciával egymást váltva
Nem lesz több csapatutasítás a Red Bull Racing Forma-1-es csapatánál – ezt közölte a minap a címvédő gárda motorsport-tanácsadója, Helmut Marko, aki kijelentette, versenyzőik Sebastian
A korábbi Forma-1-es versenyző Mark Blundell segíti a versenybírók munkáját a hétvégi Kínai Nagydíjon – jelentette be a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szerdán.
A korábbi Forma-1-es versenyző, Alex Wurz szerint nem jutott jogosulatlan előnyhöz a Lotus csapata azáltal, hogy a királykategória kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli az enstone-i gárda
Akár még a versenyautójában üldögélve is könnyedén álomba szenderülne az időmérő edzések alatt Lewis Hamilton – a brit versenyző ebben a kisfilmben azt mutatja meg
Komoly nyomás nehezedik a McLaren Mercedes Forma-1-es csapatára, Jonathan Neale szerint ugyanis mihamarabb versenyképes autót kell pilótáik alá adniuk.
James Key technikai igazgató elmondása szerint a Toro Rosso Forma-1-es csapatának még bőven van esélye arra, hogy felzárkózzon a középmezőny alakulataihoz.
Ugyan a Forma-1-ben manapság a versenytempó nagyobb jelentőséggel bír, mint az egykörös teljesítmény, a Ferrari alakulata mindent megtesz azért, hogy javítani tudjon időmérős szereplésén.