Toro Rosso: Még van esélyünk a felzárkózásra - F1VILÁG.HU

Toro Rosso: Még van esélyünk a felzárkózásra

HIRDETÉS

James Key technikai igazgató elmondása szerint a Toro Rosso Forma-1-es csapatának még bőven van esélye arra, hogy felzárkózzon a középmezőny alakulataihoz.


James Key technikai igazgató elmondása szerint a Toro Rosso Forma-1-es csapatának még bőven van esélye arra, hogy felzárkózzon a középmezőny alakulataihoz.

A gárda csapatfőnöke, Franz Tost ambiciózus célokat tűzött ki az idei évre a gárda új versenyautójának februári prezentációján: a szakember akkor úgy fogalmazott, a konstruktőri hatodik hely megszerzésére törekednek majd 2013-ban.

Az évad első két futamán azonban az olasz együttes mindössze egyetlen pontot szerzett Jean-Eric Vergne sepangi tizedik helyezése révén, így a Toro Rosso jelenleg a konstruktőri tabella nyolcadik helyét foglalja el.

A középmezőny csapatai közül az első versenyhétvégéken látottak alapján a Force India tűnik a legütőképesebbnek, James Key, a Toro Rosso technikai igazgatója azonban nem aggódik az indiai kiscsapat, valamint a Sauber előnye miatt: „Nem, van lehetőségünk a felzárkózásra.”

„A Force India nagyszerű munkát végzett, erősnek tűnik, talán erősebbnek, mint vártuk. Az eddig látottak alapján viszont mi partiban vagyunk a Williamsszel és a Sauberrel.”

A Toro Rosso a szezon első európai versenyére, a Spanyol Nagydíjra a tervek szerint jelentős fejlesztésekkel érkezik majd.

„Az első négy versenyen négy különféle pályakörülmény mellett mindenki kellő mennyiségű adatot gyűjt az abroncsok viselkedéséről, így Spanyolországba már sokkal felkészültebben érkezünk meg. Tudjuk, mely területeken gyengélkedünk, de majd meglátjuk, hogy állunk Spanyolországban. Mivel eleve úgy kezdtünk, hogy nagy hátrányt kellett ledolgoznunk, nem hiszem, hogy azt kellene néznünk, hogy állunk most, mivel ez még csak az eleje egy nagyon hosszú folyamatnak – sok verseny van még hátra.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Toro Rosso: Még van esélyünk a felzárkózásra
Sainz a leggyorsabb, Russell nagyot bukott, Verstappennek műszaki gondjai voltak Mexikóban
Gyorshír: Russell csúnyán összetörte a Mercedes autóját!
Shwartzman rajtbüntetést kapott, bár nem tudni, indul-e valaha F1-es versenyen
Russell az élen Mexikóban, balesettel kezdett a Ferrari

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!