Barcelona nem osztozik a Spanyol Nagydíjon - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Barcelona nem osztozik a Spanyol Nagydíjon

ADVERTISEMENT

A spanyolországi Circuit de Catalunyát irányító Salvador Servia cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint a hírhedt Forma-1-es versenypálya a jövőben rotációs rendszerben, Valenciával egymást váltva látná vendégül a száguldó cirkusz mezőnyét.

A valenciai versenypálya idén nem kapott helyet az F1-es naptárban, Alberto Fabra elnök azonban a múlt hónapban úgy nyilatkozott, február végén találkozott a Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone-nal, és megegyezett vele abban, hogy a kikötővárosba a jövőben visszatér a Forma-1 – a helyszín ugyanis évente váltakozik majd Barcelonával.

A katalán versenypálya vezetője, Salvador Servia azonban nem tulajdonított komoly jelentőséget ennek a történetnek.

„Sok mindent olvastam erről” – mondta a szakember a minap. „Mi viszont soha nem tárgyaltunk arról, hogy Barcelona és Valencia egymást váltva fogadja a Forma-1-et a jövőben.”

Barcelona nem osztozik a Spanyol Nagydíjon
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján