Szabadnak érzi magát új csapatánál, a Mercedesnél a Forma-1 2008-as világbajnoka, Lewis Hamilton, aki bevallotta, az elmúlt néhány évben a McLarennél túlságosan is kontroll alatt
Jelentős előrelépést vár a hétvégi Spanyol Nagydíjtól a Williams Forma-1-es csapata – a grove-i gárdánál abban bíznak, sikerül végre felülkerekedniük a kezdeti problémákon.
Hetedik évét tapossa már a Forma-1-ben, így Lewis Hamilton úgy érzi, mára sokkal érettebb versenyzővé vált, és akár még Sebastian Vettellel is képes lenne egy
Amennyiben a Lotus versenyképes marad a 2013-as szezon végéig, Kimi Räikkönen szerződést hosszabbít majd a csapattal – ezt állítja az enstone-i gárda tulajdonosa, Gerard Lopez.
Bár tavaly még biztos volt abban, 2013-ban ismét a Forma-1-ben versenyezhet, Jaime Alguersuari mostanra elismeri, egyre kevesebb esélye van arra, hogy visszatérjen a királykategóriába.
A szezon első négy fordulóját követően optimistán várhatja a folytatást a Scuderia Ferrari Forma-1-es csapata – Tombazis azonban nem teljesen elégedett, bőven vannak ugyanis még
A Forma-1 legnépszerűbb motorszállítója, a Renault a minap biztosította csapatait arról, az idény végéig mindent megtesz azért, hogy megfelelően kiszolgálja őket, noha fél szemmel már
Egyelőre még nem kapnak extra abroncsokat a Forma-1 azon csapatai, melyek kezdő versenyzőket ültetnek autóikba a nagydíjhétvégék pénteki edzésein – a teljes mezőny ugyanis a