Az eső miatt ugyan kicsit késve kezdte meg a tervezett munkát a Ferrari – természetesen a többiek is hasonlóképpen jártak -, Felipe Massa szerint azonban
A Lotus duója különösebb fennakadás nélkül rótta a köröket a barcelonai aszfaltcsíkon a Spanyol Nagydíj első két szabadedzésén. A pilóták elégedettek, elvégezték a tervezett munkát,
Jenson Button a fejlesztések ellenére sem teljesen elégedett a McLaren teljesítményével, véleménye szerint ugyanis még most is jócskán le vannak maradva az élmezőny tagjaitól.
Továbbra is a versenytempó hiányával és a gumikkal küszködik a Mercedes, de Lewis Hamilton és Nico Rosberg is bízik benne, hogy holnapig képes előrelépéseket tenni
Sebastian Vettel elmondta, hogy nem túlzottan aggódik a Ferrari eddigi remek szereplése miatt, mert úgy érzi, a Red Bull jó formában várhatja a hétvégi Spanyol
Ugyan valóban erősebb teljesítménnyel kezdte a 2013-as szezont, mint várta, Lewis Hamilton szerint még korai kijelenteni, hogy új csapata, a Mercedes idén harcban lehet a
Fernando Alonso, a Ferrari versenyzője nem bízza el magát a pénteken mutatott tempóját követően, de reméli, hogy a legjobb helyekét harcolhatnak vasárnap.
Több időre lesz szüksége a McLaren Mercedes Forma-1-es csapatának ahhoz, hogy megoldja az MP4-28-as versenygép problémáit – a gárda sportigazgatója, Sam Michael elismerte, nem számítanak
A címvédő Sebastian Vettel végzett az élen a Forma-1-es Spanyol Nagydíj pénteki második szabadedzésén. A második helyen Fernando Alonso, míg a harmadikon Mark Webber zárt.
A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa elárulta, ő maga is erősen lobbizott azért, hogy a Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli változtasson kemény keverékű abroncsain.