Fernando Alonso nagyon boldog, hogy újra versenyezhet Kínában – a spanyolnak még vannak fájdalmai, azonban állítása szerint ezek nem hátráltatják a vezetésben.
Kiderült, hogy Kevin Magnussen, a Renault versenyzőjének defektjét sem a Pirelli meghibásodása, hanem egy felfüggesztéssel kapcsolatos probléma okozta.
Túl magas értékeket határozott meg a Pirelli a guminyomásra vonatkozóan Sanghajban, Romain Grosjean ezért rengeteget küszködött autójával a Kínai Nagydíj első edzésein.
A Red Bull versenyzői egyelőre a körülmények miatt küszködtek a Kínai Nagydíj pénteki edzésnapján, azonban a szombat érdekes lehet számukra, legfőképp, ha esni fog az
Bevallottan küszködött autójával pénteken Lewis Hamilton, a Mercedes világbajnok versenyzője, ám elmondása szerint a második szabadedzésre sokat javult a helyzet.
Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője egyelőre nem tudja összehasonlítani teljesítményüket a többiekével, ám úgy érzi, az autó versenyképes lehet a hétvégén.
Komoly előrelépést tettek a Forma-1 csapatai pénteken annak érdekében, hogy a 2017-es szezont megelőzően a királykategória kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli megfelelő tesztprogramot teljesíthessen.