Kedden délután bemutatta vadonatúj, 2017-es versenyautóját a nagyközönségnek a Renault csapata. Az R.S.17-es modellel Nico Hülkenberg és Jolyon Palmer száll harcba idén.
Idén már nem lesz a Ferrari Forma-1-es csapatának tagja Jean-Eric Vergne, aki a jövőben kizárólag a Forma-E-ben való szereplésre kíván összpontosítani.
Hétfőn délután mutatja be új, 2017-es versenyautóját a nagyközönségnek a Renault Forma-1-es csapata, ezen apropóból pedig úgy döntöttünk, felidézzük a francia istálló 2005-ös prezentációját.
Az első előszezoni teszt utolsó napján, március 2-án locsolják majd fel mesterségesen a barcelonai pályát, ha az időjárás addig kegyes lesz a Forma-1 mezőnyéhez.
Max Verstappen édesapja, a korábbi Forma-1-es versenyző, Jos Verstappen úgy véli, fiára és csapatára, a Red Bull Racingre 2017-ben nagyon erős szezon vár.